Vége van.

Nos, a napokban megint beindult kicsit az élet. ...
Aztán BUMM, mindennek vége lett. 

Jah, paráztam amiatt, hogy nincs melóm a nyárra, de pár napot csak sikerült dolgozni a Rockmaratonon :) (nyilván a félretett pénzemből már szinte semmi sem maradt, kissé nélkülöznöm kell majd fizetésig, hiszen hátra van még egy tábor meg egy Selmec). Úgyhogy ez a része összejött, minden más meg esik szét. Teljesen magam alatt vagyok.

Elmagyarázni nem tudom, ez micsoda. Furcsa dolog, ilyen csak télen fordul elő velem.. Most meg nyár közepe van. Pff, tegnap is sírtam. Jól kiborítottak, aztán jól bealudtam, most már jobban vagyok. De ezt a meleget sem bírom már elvilseni. Istenem LÉGKONDI, miért most haltál meg? :( Minden apró dolgon eltudok kenődni és ez nem pálya. Rosszul érzem magam, rossz úton haladok és félek, hogy eddig amire büszke vagyok/voltam most derül ki, hogy szintén rossz és a régi akkor még helyesnek vélt döntéseim nem azok. Rettegek.. 

Egy üveg fagyasztott víz a zoknimban, hozzábújva pityergek és próbálok nem gondolkodni, mert csak szarul járok. Elkezdődött a depresszió. Áh, nem lehetek depis, nem rám vall (dehogynem). 

Nem tudok mit kezdeni magammal, vége minden kimozdulásnak, most még 2 hetet itthon fogok unatkozni ebben a hőségben. Borzasztó minden. Nem bírom, elegem van, utálok mindent és mindenkit.. Vége van. Okoskodni lehet. Lehet rám támadni, hogy az én hibám az egész, nem teszek semmit a változásért, hogy csak sajnáltatni tudom magam, stb stb.. Mondom...: OKOSKODNI LEHET! Itt a lehetőség, tessék, bántsatok. Egyszeri, vissza nem térő alkalom. 

Most hirtelen abbahagyom az írást, mint ahogy DJ Mini keveri le a zenét a buli végén. Csuma..