#Somuchlove

Ja, mint tudni illik, eléggé szeretethiányos lény vagyok. Nos, este kicsit gondolkodtam és kielemeztem ezt a szeretethiányos dolgot.

A szeretethiányom valószínűleg abból adódik, hogy nem kaptam meg életem során azt a szeretetmennyiséget, amit elvárok (#F*CKINLOGIC)

Nos odáig elemeztem a dolgot, hogy rájöttem, azért nem tudok még mit viszonozni, mert míniuszban vagyok, mint egy átlagos bankkártyán a pénz. Ahhoz, hogy NULLÁRA jusson a kis szeretetérzetem, sok szeretetre és türelemre van szükség. Majd, mikor már plusszos a dolog, akkor jönnek ki azok a megszokott szavak, amiket minden normális kapcsolatban mondunk... Ja, tudom.. Rohadt önző vagyok. 

Egy valaki már elkezdte, de nem végzett teljes munkát, kb a felénél abbahagyta. Naaaa, én azt mondom, hogy ez miatt nem tudok túllépni rajta (és úgy gondolom mások is így vannak ezzel, ha hiányzik valaki, a szeretetük). A kis szeretetcsomagom tele van vele és neki kell befejeznie. Neki kell megtöltenie. Hm furcsa. Várok rá, várok arra, hogy visszajöjjön és befejezze, amit elkezdett, befejezze és őrizze egy életen át. 

A barátaimnak ezzel tudnám indokolni azt a dolgot, hogy miért vagyok még mindig hülye. Történt, ami történt. Mindenki más már előre tekintene új életet kezdve. Ja, csak én vagyok ennyire naiv :D Deee, már eljutottam arra a pontra, hogy nem sírok, ha rá gondolok. Nem bizony, már mosolygok azon, hogy ez mind velem történ meg, mint egy tündérmesében. De ja, mivel magamban nem zártam le dolgokat, hiszen annyira hirtelen történt minden, hogy esélyem sem volt lezárni. Egyszerűen úgy gondolom, pihen a dolog, hogy később zökkenőmentesen folytatódhasson. Pausen van a dolog...Párhuzamos jelek. Van az a közhely, hogy "nekünk találkoznunk kellett" ... Nos, mi még fogunk is. 

Most ez kicsit fenyegetően hangzik és ez a poszt után úgy érzetheti magát az emberi, mintha zaklatnám az illetőt, de nem így van. Én csak várok, szépen, türelmesen, csöndben, mosolyogva. Közben elhalad az idő mellettem. Telnek a napok, hetek, hónapok... Deee, ezt hívják reménynek. (vagy őrültségnek?? Esetleg rajongásnak??) 

Nos, nem mondanám, hogy szerelem. Arról más elméleteim vannak. Egészen mások és talán ide nem illőek. Hiába majdnem ugyanaz a téma. A szerelem, amolyan érzés, mint a fájdalom. Piszkálni kell, hogy legyen, hogy "fájjon", de ha hagyod, elmúlik. Mintha sose lett volna. Na ezért más ez, amiről beszélek, ez nem múlik el, nem is fog. Még csak piszkálgatnom sem kell, hogy legyen, mert van, alapból, mintha minket egymásnak teremtettek volna. Csak most becsúszott egy kis baki, Isten meg a fejét csóválja, hogy "de ezt nem így terveztem el, szánalmasak vagytok -.-" 

Majd magától megoldódik minden. Olyan magabiztosan írok erről a témáról, mintha be lennék drogozva és tág pupillákkal, mosolyogva írkálnék hülyeségeket, random szavakat egymás után, nem tudván a dolgokról. 

De én, mint mondtam, elég türelmes ember vagyok. Lesz, ami lesz.